Orvosold a motorproblémáid is!

Olyan szerencsés vagyok, hogy több ágról is van a családban orvos, így tudom, hogy bizalommal fordulhatok feléjük egészségügyi témában – azért ez mégis más kommunikáció, mint ami nem családon belül történik. De akad nálunk több gyógyszerész is, illetve egészségügyi menedzser és neurobiológus is, szóval nem „csak” az orvostudomány képviselteti magát erősen, hanem összességében az egészségügyis vonal. Én magam elég távol állok minden ilyentől, na jó, inkább azt mondanám, hogy az emberi pszichére, a mentális jóllétre és a prevencióra szakosodtam, szóval a dolog másik oldalát fogom meg. Azt érzem, nem tudnám azt csinálni, amit ők, számomra a saját vérem látványa is ijesztő, aki pedig nem orvos, de rendszeresen betegekkel találkozik, annál is csak arra tudok gondolni, hogy én még maszk használatával is tuti gyakran betegednék le egy ilyen környezetben. Egyébként arra büszke vagyok, hogy minden rokon a városunkban végzett, hiszen a mi egyetemünkön az egyik legjobb az orvostudományi képzés – a nemzetközi palettán is kiemelkedően szokott szerepelni a különböző rangsorokban. Ez az a szakma szerintem, amire mindig a legnagyobb szükség lesz, bármekkorát is változik a világ, ezért különösen fontos, hogy megbecsüljük az orvostársadalmat.

Itt az ideje színt vallanom: van egy veszélyesnek tartott hobbim – amit a www.motortire.hu oldalnak köszönhetően egyre magasabb szinten űzök – , de szerencsére még sosem volt orvos a sztori vége. Bevallom, imádok motorozni, és amióta erről a helyről szerzem be a motorgumikat, minden eddiginél varázslatosabb élményeket szerzek a motorra ülve. Valami fenomenális az a motorgumi típus, amit itt szereztem be! Úgy indult a dolog, hogy elkezdtem a neten kutakodni, milyen lehetőségeim lennének motorgumi vásárlására online – így jutottam el a www.motortire.hu-ra. Ahogyan a weboldalra kattintottam, egyből a szemem elé tárult az a bizonyos motorgumi kereső, ami jelentősen megkönnyítette a válogatást. Így már szépen, kényelmesen tudtam nézelődni a szűrt termékek között, és megfontolt döntést tudtam hozni a rendelés leadása előtt. Nem gondoltam volna, hogy egy webshopban meg fogok találni mindent, amire szükségem van, mégis így lett. Kiszállítás sebesen és pontosan? Pipa! Megfizethető árak? Az is stimmel! Minőség a legnagyobb gyártóktól, és kevésbé ismert, de annál szuperebb márkák? Itt megvannak! Nem csoda, hogy a motoros közösségünkben azóta már szájról szájra terjed az infó, hogy mindenkinek érdemes kipróbálnia a www.motortire.hu online üzletét. Én persze azt is megértem, ha valakinek még ennél is többre van szüksége, például egy szervizre, ahol még fel is szerelik a megvásárolt gumikat. Ja, hogy a MotorTire erre is gondolt… Ugyanis saját műhelyük is van! Így két legyet üthetsz egy csapásra: ugyanarról a helyről szerezheted be a terméket, és a szolgáltatást is egyből igényelheted hozzá. Ennél többet már tényleg nem tud elképzelni az ember! A budapesti szervizükbe, a Méta utcába ráadásul időpontot is tudsz foglalni az online felületen keresztül, szóval rendkívül kényelmes az ügyintézés. Biztos vagyok benne, hogy téged is lenyűgöz majd a szolgáltatásuk, nem csak a termékeik.

www.motortire.hu

A www.motortire.hu összegezve remek választás lehet minden olyan motorosnak, akiknek a járgányuk a mindenük, emiatt pedig nem érik be mással, csak a legjobbal. A MotorTire Youtube-csatornáját is meg kell említenem – érdemes odakattintani, csakúgy, mint az oldalon található izgalmas, naprakész hírekhez (természetesen motorgumi témájában). Ha kérdés lenne számodra ezek után, hogy neked való-e a MotorTire webáruháza, akkor csak azt tudom mondani, hogy ez 100%-ban akkor fog eldőlni, ha kipróbálod, de szerintem egyébként nem kockáztatsz velük egyáltalán! Eddig minden tapasztalatom pozitív velük, mindig pontosan azt kapom, amit kinéztem és megrendeltem. Az is nagy könnyebbség számomra, hogy tudom, bármikor leadhatom a rendelésem akár a mobilomról pötyögve is egy rohanós napon, vagy akár este a kanapéról… Ahol csak időm és kedvem tartja! Nincs ingázás, sorban állás, nyitvatartási időhöz való igazodás, munkából rohanás… Számomra az, hogy felfedeztem a www.motortire.hu-t, jelentősen megkönnyítette a motorral kapcsolatos legfontosabb teendőket, a motorgumi vásárlást és a cserét.