A vizgazfutesszerelo24 szakemberei a kazánok doktorai

Csodás dolog az orvostudomány. Jelenléte nélkül az emberiség nem is létezne, hiszen gyógyszerekre, kezelésekre, operációkra és persze orvosokra mindig is nagy igény volt és lesz is.   

Nincs olyan ember, akinek ne lenne időnként ezekre szüksége, hogy visszanyerhesse vagy megőrizhesse egészségét. Kisfiam is gyakran játszik doktorbácsisat, most éppen orvos szeretne lenni. Legutóbb nagyon aranyos helyzet állt elő amikor is elromlott a gázkazánunk. A gyerek egyből szalad az orvosi táskájáért, hogy meggyógyítsa a kazánt.

Mosolyogva elmagyaráztam neki, hogy a kazánnak most olyan doktorbácsira van szüksége, akit szerelőnek hívnak. Már tudtam is, hogy kinek a számát fogom tárcsázni ez nem is volt kérdés. Van egy vállalkozás ugyanis, amely szolgáltatásai nagyon beváltak családunk számára az évek során. Ez a cég a vizgazfutesszerelo24, amely profi és felkészült, vagyis soha nem okozott még számunkra csalódást.

Egy háztartásban mindig elromlik valami, az eszközök, rendszerek folyamatos karbantartást igényelnek. Lehet probléma a WC-vel, kazánokkal, fűtőtestekkel, de a vízvezetékekkel vagy a csatornarendszerekkel is. Ezek olyan nehézségek, melyek felmerülése igen kellemetlen tud lenni és megakadályozhatja, hogy egy család hétköznapjai normális mederben folyjanak. Ezekre mindenki minél hamarabb szeretne megoldást találni.  

Ezért is jó hogyha az ember talál egy jól bevált vállalkozást, akitől segítséget kérhet, amikor ilyen nehézségek merülnek fel.

A vizgazfutesszerelo24 egy több, mint 30 éves tapasztalattal rendelkező vállalkozás, akik bármilyen víz-, gáz- vagy fűtésszereléssel kapcsolatban felmerülő probléma vagy igény esetén nyújtanak szolgáltatást.

vizgazfutesszerelo24

Gyorsan dolgoznak, hiszen igény esetén akár egy órán belüli kiszállást is tudnak vállalni, ami például egy szennyvízcső dugulása esetén áldás tud lenni. Azért is nagyon szimpatikusak számomra, mert 24 órás ügyeletet tartanak, és bármikor lehet őket keresni vagy visszahívást kérni akár.

Nemcsak karbantartási vagy hibaelhárítási, de kiépítési és beüzemelési feladatokat is vállalnak. Legyen WC tartály, új kazán, csaptelepek, fűtőtestek, esőcsatorna, ők tényleg nagyon szerteágazó területeken nyújtanak szolgáltatást. Kiszállási díjat nem számolnak fel, ha munkavégzés is történik. Munkájukról számla készül, melyet minden további nélkül be lehet nyújtani a biztosítónak, ha kárigény merülne fel.

Én most kazánszereléssel kapcsolatban kértem tőlük segítséget. A szerelő rövidesen kiérkezett és egy negyedórán belül el is hárította a problémát a kazánnal. Szerencsére csak egy kopóalkatrészt kellett cserélni, de ha már ott volt átnézte, és ki is tisztította a készüléket.

Kisfiam tátott szájjal figyelte a műveletet. Estére már nem orvos, hanem kazánszerelő szeretett volna lenni.